"Vársz rá, mert elhiszed hogy egyszer majd eljön a ti időtök. De van egy pont, ahonnan az üzenetek, beszélgetések ritkulnak, már nem igazán ír neked reggelente és ha ír is érzéstelenül. Már nem akar találkozni veled a beszélgetések kezdik értelmüket veszteni. Felesleges küzdelem, akárhányszor csöng a telefonod, mindig ő jut eszedbe, de ő már nem hív, mégis mindennap írni akarsz neki. Féltékeny leszel, amikor látod hogy, mással van, észreveszed, hogy ugyan az a mosoly, ugyan az a nevetés, testbeszéd, flört és akkor beugrik: soha nem kellettél neki. Egyre inkább fájni kezd, hogy egy senki voltál. A pillanatok, amikor elmentetek egymás mellett, mintha semmi sem történt volna, mintha nem is ismernétek egymást. Eltűntek a lepkék, helyette ott az érzés, hogy nem vagy elég jó, ez a legrosszabb tudat, hogy ő volt neked minden: az első gondolatod reggel és az utolsó elalvás előtt, a személy akiről mindig álmodoztál és ennek a személynek te nem jelentettél semmit"