"Vársz rá, mert elhiszed hogy egyszer majd eljön a ti időtök. De van egy pont, ahonnan az üzenetek, beszélgetések ritkulnak, már nem igazán ír neked reggelente és ha ír is érzéstelenül. Már nem akar találkozni veled a beszélgetések kezdik értelmüket veszteni. Felesleges küzdelem, akárhányszor csöng a telefonod, mindig ő jut eszedbe, de ő már nem hív, mégis mindennap írni akarsz neki. Féltékeny leszel, amikor látod hogy, mással van, észreveszed, hogy ugyan az a mosoly, ugyan az a nevetés, testbeszéd, flört és akkor beugrik: soha nem kellettél neki. Egyre inkább fájni kezd, hogy egy senki voltál. A pillanatok, amikor elmentetek egymás mellett, mintha semmi sem történt volna, mintha nem is ismernétek egymást. Eltűntek a lepkék, helyette ott az érzés, hogy nem vagy elég jó, ez a legrosszabb tudat, hogy ő volt neked minden: az első gondolatod reggel és az utolsó elalvás előtt, a személy akiről mindig álmodoztál és ennek a személynek te nem jelentettél semmit"

"Van az a pillanat, amikor már nincs kedved magyarázkodni, hogy mit miért érzel úgy, ahogy - olyankor már nem érdekel, hogy bárkivel bármit is megértess. Nem szomjazol a megoldásukra, megvagy nélküle is - de ne menekülj, akármennyire is egyszerűnek tűnne, ne zárkózz be, találj valakit, aki ugyanazon megy át, amin te. Nála lesz a kulcs. Megnyugtat és felemel a zavarból, amiből egyedül képtelen lennél felállni, mert magad sem tudtad, hogy miben vagy. Addig, amíg van, aki érti és érzi azt, amit te, könnyedén léphetsz még egyet. Nyugodtan, boldogan, mert nem vagy egyedül - más is érzi a pofonokat, azt a frusztrációt, azokat a nehézségeket, amikből neked is bőven jutottak."

"Sohasem tudhatod, hogy még meddig kell kibírnod akkor, amikor már úgy érzed, hiába kell kevés, még annyi erő sincs benned. Nincs, mert nem megy, és bárhogy is legyen, a következő lépés túl nagynak tűnik. Látod a célt, és el is indulsz, de minden nap összeroppansz, mert távolinak tűnik. Annyira távolinak, és egyszerre mégis annyira megközelíthetőnek. (...) Csak egy a kérdés: te megmaradsz, vagy elvisz a forgatag?"

"Beleszakadhat a szíved, sőt, bele is fog, ha folyton csak adsz, és vissza sem kapod a másiktól - figyelmet, a törődést, a szeretetet. Persze, nem azt kell nézni, hogy mit kapsz cserébe, az Élet úgyis visszaadja valahol, de érdemes odafigyelned magadra. Arra, hogy vajon mikor tolod az energiát feleslegesen, és mikor van az, hogy már figyelmet sem kapsz? Csináld csak, de egyszer azon kapod majd magad, hogy szép lassan elfogysz. Adnál, de nincs miből. Mosolyognál, de nem őszinte. Olyankor kell átgondolnod: vajon kiknek adtál pillanatot? Ugyan ki volt az, aki értékelte, becsülte, mert nem kell több. (...) A kérdés csak az, hogy mikor veszed észre, hogy a másikat valójában nem is érdekled, és mikor képzeled azt ennek ellenére is, hogy ez nincs így. Mert van, amikor olyanoknak adsz energiát, akik valójában magasról tesznek rád és a mosolyaidra. Te vajon kire szánod a napjaidat, a pillanatokat? Gondold meg. Érték."